2013.05.21.
23:54

Írta: Aniko Petho

Az első szakítás

images.jpgLehet, már kiadták azt a könyvet (de még hozzám nem jutott el), amelyikben a 4. fejezetben, a 97. oldalon megtalálom a választ arra, hogy egy közösen induló csapat tagjai mikor válnak "jogosulttá" arra, hogy ne legyenek részei az egésznek?

Igyekszem tájékozott lenni és gyakorlati megoldásokat olvasni a startuposdiról, de arról viszonylag kevesen írnak, hogy milyen valódi lelki gyötrelmeken mennek keresztül egy véresebb döntés meghozatala előtt. Ennek több oka is lehet, amire én gondolok, hogy ez nem egy érzelemalapú játszótér, hanem egy egyirányba mutató, következetes üzleti döntéseket követelő csatatér.

Ami miatt a kérdés felmerült, az az, hogy az ötletversenyt a Pesooval egy hatfős csapat nyerte. Az egyik csapattagunk az első néhány találkozóig aktív volt, aztán ahogy hoztuk közösen a döntéseket és haladt az arculat kialakítása és egyéb napi egyeztetések sorozata, nem volt jelen sem testileg, sem lelkileg az életünkben a 6. (megszemélyesítés nélkül nevezzük őt így). Néhány hét után körvonalazódni kezdett a szándékunk és célunk, mihez kezdjünk a Pesooval, - vagy nevezzük bátran a XXII. század Delphoi jósdájának - , ezért eljött a pont, hogy közösen leültünk és megbeszéltük a demokrácia jegyében a hogyan továbbot. Döntésük homogenitása egyrészt megnyugtató volt, másrészt egybecsengett 6. ki nem mondott mondanivalójával is. Megbeszéltük, békével szeretettel és bár, hamuba sült pogácsa nélkül, de visszatért már meglévő munkáihoz. 

Itt azonban megjelenik "A kérdés" (bennem mindenképp), hogy értékelünk-e teljesítményt pusztán a szerelem fázisában? Egyik ember lelkesedése ha erősebb, számonkérheti-e a másikat? A vezetőnek dedikált ember, mikor milyen teljesítmények vagy annak elmaradása esetén mondhat köszönömöt, a résztvevők bármelyikének? 

Mindenki közös érdeke a haladás és az elköteleződés, de ez a legritkább esetben teljesen azonos mértékű. Ki vannak e tűzve olyan elvárások és mérföldkövek egyéni teljesítményekben, aminek elmaradása esetén a többségi tulajdonos mondhatja, hogy hátráltatva érzi a siker eljövetelét, ezért a technikai csere az egyetlen előremutató megoldás. 

Egy ilyen kezdeti fázisban csilliárd kérdés érkezik, amire a válaszok a közös megbeszéléstől az autokrata döntésig bárhonnan jöhetnek, de szakmai válaszok, tanácsok, szamárvezetőnek használható felépült cégek életéből, talán hasznosabbak lennének.

Szólj hozzá!

Címkék: szakítás teljesítmény

A bejegyzés trackback címe:

https://pesoo.blog.hu/api/trackback/id/tr375312126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása