2013.05.30.
21:55

Írta: Aniko Petho

Az esélytelenek nyugalmával indultunk

eselytelen-verseny.jpg

Az Életpálya alapítány kiírt egy igazán izgalmas versenyt (http://www.eletpalya.hu/valoravaltok/versenymenete). AZ ÉV vállalkozóját keresték, nem a 14. kerületét, nem Budapestét, nem Pest megye legokosabbját, hanem az egész évét! Gondoltuk, optimizmusért mi sem járunk a szomszédba és közel egy hónapos történelmi múltunk már elég ahhoz, hogy ezt megpályázzuk. 

Végtelen büszkeséggel tölt el a csapat, amiben dolgozom. Határtalan élmény a hozzáállás. Eldöntöttük közösen, hogy a csillagokig érő ötletünk pályázat gyanús, de nekem utaznom kellett a vakvilágba és nem tudtam részt vállalni a pályázat beadása során az aprólékos munkákban, az üzleti terv megírásában. A pályázat beadása előtt az alapítvány felkészülésként két tréning napot biztosított, ahol a srácok jelen is voltak és Attila hétvégén el is készítette ez alapján az üzleti tervet, ami a number 1. igény volt a pályázati feltételek között.

15 oldal, aminek a vége, a hogy lettünk milliomosok fejezet. 

Attila pénzügyi vénája, számok iránti szerelme együtt érte el, hogy sikerült beadni pár nap alatt, határidőre az üzleti tervünket. 43 releváns pályázat érkezett be, de nem is számítottunk igazán érdemi minősítésre.

DE MAAAAA... A csodák napján, levelet kaptunk, hogy íme az első tízbe válogatták projektünk és döntősként prezentálhatunk. Attila munkájának gyümölcse fényesen ragyogott szakmai asztalunk gyümölcsöskosarában. 

Gratulálunk mindenki másnak is, mert üzleti tervet írni nem a kikapcsolódás kategória, ezért aki továbbjutott tényleg  megtett érte mindent.

http://www.eletpalya.hu/valoravaltok/dontoseink 

Mindenki matrája legyen egy mosoly nekünk 13.-án, dolgozunk és a külvilágból érkező szakmai simogatások hiúságunk mellett tettrekészségünk is javítják :)

Kedves Életpálya Alapítvány, hálásan köszönjük a megmérettetés lehetőségét, a tapasztalatot, a gyakorlatot és azt, hogy arra buzdított minket a kiírás, hogy miért ne? csináljuk!

Szólj hozzá!

Címkék: Életpálya üzleti terv döntős

A bejegyzés trackback címe:

http://pesoo.blog.hu/api/trackback/id/tr275336638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.